Menű

A negyedik trafikpályázat nyertesei hamarosan megkezdhetik a működést

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. március 14-én hirdette ki a negyedik koncessziós pályázat eredményét, eszerint újabb 127 vállalkozó nyithat trafikot. Akkor kezdhetik meg működésüket, ha péntekig aláírják a húsz évre szóló koncessziós szerződéseket. Ezt követően már “csak” a vámhatósági engedélyt kell beszerezniük.

A trafikpályázat negyedik körében koncessziót elnyerők szerződéskötése folyamatban van, az érintettek több mint 80 százaléka már egyeztetett időpontot, így a koncesszió jogosultságok gyakorlását a szükséges engedélyek birtokában hamarosan megkezdhetik – mondta el az MTI érdeklődésére Légrádi Petra, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. marketing és kommunikációs vezetője kedden.

A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény (trafiktörvény) szerint 2013. júliusától csak az állami pályázaton koncessziót, vagyis működési jogot nyert vállalkozások árulhatnak dohányterméket Magyarországon meghatározott feltételek mellett.

Jelenleg mintegy 5800 koncessziós joggal rendelkező trafik működik az országban, és további 500 helyen ideiglenesen árulnak dohánytermékeket addig, amíg nem találnak gazdára ezek a koncessziók is.

Az ND Zrt. e jogok kiadása és a megszűnő dohányboltok pótlása érdekében folyamatosan írja ki a pályázatokat.

Forrás: hirado.hu






Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük